Az elmúlt egy évben Bulgáriában töltött napok örökre megváltoztatták életemet. 3 szófiai hétvége, 1 hét banskoi "snowboardozás" és a legutóbbi hosszú hétvégén abszolvált plovdivi "városnézés"  egy eddig ismeretlen, de nagyon szimpatikus világba vezetett be. Most csak az út zenei vonatkozására térnék ki, a jövőben tervezek bővebben írni egyéb tapasztalatokról is.
Az ottani átlagkereset 1/4-e a magyarországinak, mégis el tud tartani (hivatalos CD és DVD eladásokkal, koncertekkel, helyi zenetévékkel) közel 100(!) db (egyébként énekelni valóban tudó) műnőt, akiket nagyjából csak a hajszínük és plasztikai műtéteik száma különböztet meg (ez utóbbi lineárisan növekszik az énekesi pályán töltött félévek számával).



A népzenei dallamokba oltott seggrázós diszkózenét a csalga hazai atyjával karöltve népszerűsítjük itthon, ő a bolgár felmenőkkel rendelkező DJ Петър, aki fejben már össze is állította szombatra a műfaj itthoni székfoglaló egyvelegét (azért csak fejben, mert mellékesen ő a világ legokosabb gyereke). Mivel a csalga vizuális élvezet is egyben, ez a blokk a 80-as évek videódiszkóinak mintájára klippvetítéssel lesz egybekötve.



Érdekes módon a bolgár "utca embere" szerint kizárólag vizuális élmény a csalga; persze olyan ez, mint nálunk a Barátok Közt, mindenki nézi, de senki sem vallja be. Ha jössz a Pipszi30-ra, és még soha nem hallgattál csalgát, akkor legalább ez a 2 klipp kötelező előzetesen, aztán a bulin úgyis beleszeretsz egy életre.